Tiszavirág

A tiszavirág (Palingenia longicauda) az álrecésszárnyú rovarok rendjébe, a kérészek családjába tartozó rovarfaj.

tiszavirágA tiszavirágok a rovarok egyik legősibb fajtái, amelyek még a karbon-korszakból ( a 290-350 millió évvel ezelőtti időkből) származnak, ezért élő kövületeknek is nevezik őket. A múltban e rovajfaj sokkal nagyobb számban élt, ám mára már csak kb. 1600 fajtájuk maradt fenn.

A tiszavirág életciklusa a peték vízbe bocsájtásával kezdődik, amelyekből 45 nap után kikelnek a lárvák. A lárvák fejlődése kb. 3 évig tart – közben átlagosan 20 alkalommal vedlenek. A lárva-időszak végén a test és a lárvaburok között levegőréteg képződik, s ennek következtében a lárva könnyebbé válik s a vízfelszínre úszik. A hím lárvákból nem ivarérett szubimágó bújik ki, amely rövidesen imágóvá vedlik. A rovarok az utolsó vedléskor valamely vízből kiálló tárgyra -, fára, csónakra kapaszkodnak fel s megkezdik “násztáncukat”. A kifejlett nőstények közvetlenül a lárvákból fejlődnek ki. A tiszavirágzás tömeges jelenségére (rajzás) leggyakrabban június második felében figyelhetünk fel. A raj először csak hímekből áll, melyekhez később a nőstények is csatlakoznak. A párzást követően, amely a levegőben történik, a hímek azonnal, a nőstények pedig a peték lerakása után pusztulnak el. A kifejlett egyedek néhány órától egy napig élnek.

tiszavirág 2A tiszavirág veszélyeztetettségének egyik oka a faj jellegzetességéhez köthető. Köztudott, hogy a kifejlett egyedek nem repülnek messzire attól a helytől, ahol kikelnek, így kolonizációs képességük korlátozott. A folyamszabályozás munkálatai szintén olyan tényezőt jelentenek, amelyek e rovarfaj egyedeinek csökkenését eredményezték. A korábbi években a tiszavirág tömegesen volt jelen, s a rajzás idején elborította a vízfelszínt és a közelében lévő földterületet is. Amikor a folyóvizek szennyezetté váltak, e rovarok száma is csökkent. Ennek eredményeként folyóink halállománya a fő táplálékforrás egyikének szinte teljes eltűnésével szintén szegényebbé vált. A tiszavirággal – e valaha széles körben elterjedt európai fajtával – ma csak a Tisza középső és alsó szakaszán illetve annak egyes mellékfolyóin találkozhatunk.